Október 21-én Kecskeméten magyartanárok részvételével tartottunk előadást és konzultációt az irodalomtanítás korszerűbb formáiról. A találkozó célja annak megvitatása volt: vajon eredményesebben fejleszthetők-e a tanulói kompetenciák egy algoritmizált irodalomtanítási struktúra segítségével. A megvitatott struktúra elemei a felvetés szerint a következők lennének:
- A heti munkaritmusban az egyes tanórák mindig ugyanazt a profilt kapják, a tananyagot, a szövegek mennyiségét az adott negyvenöt perces keretnek rendelve alá,
- multimédiás együtt-tanítást feltételezve a tankönyvben a képi megjelenítés hagyományos eszközei elhagyhatók, ugyanakkor meg kell teremteni az elektronikus prezentáció tapadási pontjait, és a feladatokban nagyobb teret kell adni a grafikus kommunikációnak
- a szövegértés fejlesztése érdekében a tankönyvben elhagyandók a hagyományos tipográfiai kiemelések; készen adott struktúrák helyett a tanulókat kell ösztönözni ilyenek megalkotására a feldolgozásban
- szerencsés lenne minden évfolyamon teljes ívet rajzolni ki ki, lineáris előrehaladás helyett a koncentrikus ismétlődést szorgalmazva és minden évfolyamon más részét emelve ki az egyszer már áttekintett egésznek
- a minden évben más részkérdésre fókuszáló elrendezéssel a vizsgán leghangsúlyosabb anyagrészeket (a frissebb tudás érdekében) az érettségi közelébe tolni el
- algoritmikusan ismétlődő feladattípusokkal könnyíteni meg a tartalmi tevékenységekre való összpontosítást
- az ismeretközlő szövegeket kompetenciafejlesztő bázisszövegként is felhasználni , de rövidítésekkel, részletkiemelésekkel, a műszövegek terjedelmi esetlegességeit a tanítási lehetőségeknek, időkereteknek alárendelve
- munkafüzeti részekkel erősíteni az aktív tanulást a passzív ismeretbefogadás rovására
- a klasszikusok mellett asszociatív módon bekapcsolt kortárs szövegeket is közölni, hogy az irodalom élő voltát emeljük ki a muzeális jelleg helyett
- a klasszikusok kapcsán elsősorban a szövegértési, a tanulókat inkább megszólító kortárs művek kapcsán elsősorban a szövegalkotási képességeket fejleszteni
- a magyar irodalom líraközpontúságát megtörve előnyben részesíteni a novellát, amely az olvasói befektetési/megtérülési arány szempontjából a legintenzívebb befogadói élményt adhatja.
A résztvevőkkel a konzultáció folytatásáról, a témakör további kibontásáról állapodtunk meg. Az előadás letölthető itt! (Algoritmikus munkafolyamatok című prezentáció.)