A hihetetlen gyorsasággal átalakuló oktatáspolitikai környezetben a pedagógusok és az iskolavezetők minél közvetlenebb és minél gyorsabb információkat szeretnének kapni a változásokról. Ugyanakkor az oktatásirányítás is érdekelt benne, hogy üzenetei, döntései, szándékai minél hitelesebb módon jussanak el az érintettekhez. Ennek a kettős érdeknek a találkozását segíti elő a Centa - Közép-európai Tanárakadémia és a Nemzeti Tankönyvkiadó azzal, hogy április végén konferenciát szervezett, amelyen a kétirányú kommunikáció legközvetlenebb megvalósulására nyílt mód.
Kiss János Tamás, a
Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója nyitotta meg a rendezvényt

A konferencia teltházzal zajlott.
A kétnapos konferenciára az ország minden részéből érkeztek érdeklődők. A legnagyobb várakozás Bodó Márton előadását előzte meg. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa, a NAT titkára részletes tájékoztatást adott arról, milyen tennivalók és változások következnek az iskolák és a pedagógusok számára az új alaptantervből. Az első kézből származó információkat nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők.
Bodó Márton, az
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársának előadása az új alaptantervről.
A másik kiemelt téma a tankönyvterjesztés új modellje volt. Erről Lukács Szabolcs, a tankönyvterjesztést a 2013/2014. tannévtől felvállaló Könyvtárellátó Közhasznú Kht. ügyvezetője számolt be.
Lukács Szabolcs a
Könyvtárellátó Közhasznú Kht. ügyvezetője tájékoztatást adott a tankönyvterjesztés új modelljéről.

Az első napi rendezvények után finom vacsora mellett beszélhették meg a résztvevők a konferencia tapasztalatait.
A konferencia második napjának délelőttjén Valaczka András középiskolai tanár, a Nemzeti Tankönyvkiadó főszerkesztője új nézőpontból közelített a tantervekhez. Előadásában a helyi tantervek és az internetes hatások kapcsolatát elemezte.
Bár az előadásokat követően is számos kérdés hangzott el, a felmerülő problémákat szekciókban tisztázhatták a résztvevők, 4 terület (alsó tagozat, matematika, magyar nyelv és irodalom, természettudományok) szakértőinek vezetésével:
Remeczné Komár Gabriella főszerkesztő (ALSÓ TAGOZATOS SZEKCIÓ)
Vancsó Ödön főosztályvezető-helyettes, Nefmi (MATEMATIKA SZEKCIÓ)
Csermák Mihály tankönyvszerző (TERMÉSZETTUDOMÁNYOK SZEKCIÓ)
Sályiné Pásztor Judit, Pázmány Péter Tudományegyetem (MAGYAR SZEKCIÓ)

A konferencia vendégei aktív résztvevői voltak az előadásoknak.
A CENTA Tanárakadémia és a Nemzeti Tankönyvkiadó évente rendez hasonló, minden esetben valamilyen aktuális témát érintő, a pedagógusok számára hasznos, gyakorlatias információkkal szolgáló programot. A Tanárakadémia szívesen várja a kollégákat tagjai közé. A tagok sorába történő jelentkezés módjáról, illetve a programokról a honlapunkról tájékozódhatnak.
Bodó Márton: Milyen tennivalók és változások következnek az új NAT-ból? c. előadás letölthető innen.
Valaczka András: A Facebook-nemzedék iskolája c. előadása letölthető innen.
Csermák Mihály a természettudományi szekció vezetőjének előadása letölthető innen.