Beszámoló az ABIGÉL 2020 - projektindító konferenciáról
Dátum: January 05, Sunday, 19:13:18
Téma: Hírek


Filmek, tudásfeltöltés, olvasási problémák. Konferencia a digitális kor kihívásairól

Az alcímben említett témákat járta körül egyesületünk konferenciája, amelyet nagy érdeklődés mellett rendeztünk meg nem sokkal karácsony előtt. Meghívott előadóink: Szabó T. Anna költő, Dr. Fábri György rektorhelyettes, Hargitai Katalin szakpedagógus voltak. (A legfőbb témaként szereplő, szövegalkotási feladatokat inspiráló, feldolgozott filmrészletekből hamarosan egy csokorral közzé is teszünk honlapunkon.)





A találkozó első órájában Szabó T. Anna költővel beszélgetett Róth Ágnes. A felolvasással és filmbejátszásokkal is gazdagított író-olvasó találkozón megtudhattuk többek között, hogyan ihletnek a családban élő művész mindennapi gondjai, teendői műalkotást, és sokat hallhattunk a költő pályakezdéséről, pályatársaihoz fűződő kapcsolatrendszeréről is.



Második programpontként Valaczka András ismertette az ABIGÉL 2020 projekt főbb célkitűzéseit. Elmondta, hogy a szövegértés mellett ideje előtérbe helyeznünk a szövegalkotást, s hogy ehhez erős impulzust adhatnak a kurrens mozifilmek jól megválasztott részletei. A gondosan összeállított feladatsorral felszerelt részletekből hamarosan harmincat fel is töltünk honlapunkra – a nyitóoldalon a Digitális tananyagok rovatban bárki megtalálhatja majd ezeket. Az előadáson vetített anyag letölthető innen.



Harmadik eseményünk Dr. Fábri György rektorhelyettes előadása volt a digitális korszak műveltségközvetítéséről. Legmeghökkentőbb gondolatai arra hívták fel a figyelműnket, hány elemi hatásúnak tartott internetes kezdeményezés tűnt el mára nyomtalanul, s ennek folytán mennyire megjósolhatatlan a jövő. Ki tudja, azok a trendek, amelyek ma egészen áthatónak látszanak, nem enyésznek-e el máról holnapra?



Végül Hargitai Katalin nagyszerű előadása következett a diszlexiáról: mit tehetünk akkor, amikor a gyermek adottságai már végleg kialakultak? Amikor felsőben már készen kapunk egy olyan tanulót, aki kínnal-keservvel olvas?



A záró fórumon az derült ki, hogy izgalmas, inspiráló témák kerültek szóba, s hogy a kollégák keresve keresik az új kihívásokra adható megfelelő módszertani válaszokat.















A cikk tulajdonosa: Tanárakadémia.hu
http://tanarakademia.wplanet.hu/

A cikk webcíme:
http://tanarakademia.wplanet.hu//modules.php?name=News&file=article&sid=114